A Trottel Stereodream Experience kalandja Bretagne-ban ahová azért került, hogy részt vegyen a Le Bonheur Est Dans Le Prés c fesztiválon s hogy ezt a Médiawave velük utazó ügynökének segitségével mozgókép formájában dokumentálja egy a jövoben készitendo dokumtentum - road movie elso, kezdo kisérleteként.

 

-Tamás ! - Ki abált Ági utánam az 5.-rol. - Itthon maradt Kaktusz kajáscucca. - Dobd le!

- integettem vissza s a következo percben szembe kellett néznem elhamarkodottságom következményével. Azaz egy teljes sebességgel lefelé száguldó nagy kék nejlonzacskóval mely abban a pillanatban meg is érkezett kitárt karjaimba.... a szél útközben belekapott, darabokra szaggatta s mikor elkaptam akkorát ütött majd leszakadt a két karom. A ház földszintjének teraszán kávézgató emberkék meg csak nézték az ezerfelé guruló szendvicseket. / banán is volt köztük. / Mintha mi sem történt volna, méltósággal összeszedtem a dolgokat s egyenes derékkal, kimértem visszaballagtam a buszhoz. Semmi sem zavarhatta meg ezt a szép csütörtök délelottöt, amikor is a Trottel Stereodream Exprience – szel ismét útrakeltünk. Úticélunk ez alkalommal kis kitérovel pont a térkép túlsó, bal oldala, az utolsó hajtás után, az a rész, amit hiába hajtogatsz, soha nem lehet úgy tartani, hogy lehessen látni az egész utat. Nem mintha túl sokat használnánk a térképet. Általában belojjük nagyjából az irányt, feelingre vezetünk... a többi meg – általában – jön magától. Beugrottunk még egy utolsó kávéra aztán egy megveszekedett Abba sláger dübörgo ritmusára kiporoszkáltunk Budapestrol az éppen akkor kezdodo déli forgalmidugóban.

Ráérünk, elso koncert Gyorben. Megérkezésünkkor találkozunk leendo utitársunkkal, Koppánnyal, akinek a feladata az események képen való rögzitése lesz. Innentol kezdve akármi történt Koppány e feladatát el nem hagyta kivéve mikor a kamera adaptere vagy az o saját adaptere le nem merült. A bemelegito buli családiasra sikeredett. Csak a Médiawavesek 4 kamerája volt egy kicsit zavaró. Ezek az arcok mániákus dokumentálók. Emelkedett hangulatban s látván a kedvezo gyori italárakat a zenekar kollektive úgy döntött, hogy a reggel 7-es indulás még messzi van, egy kis 'Gyor by night' még belefér. Végigjártuk,amit végig lehetett, benéztünk ahová be lehetett s a végén, jó hogy nem volt kamera, Koppány még egy utolsót szeretett volna aludni a saját ágyában,, mert táncoltunk mindenre amire csak lehetett. Elcsigázva doltünk le, hogy aludjunk kb. 1 ½ órát indulás elott. Második állomás a Fekete Erdo, a szomszédban, 12oo km. Koppány mereven kamerázta a reggelt a megrepedt elso szélvédon át. 'Szálljon ki és adja ide a kamerát' szólt az osztrák határor és félreállitott minket a sorból. A gyomrom kissé összerándult de nem történt nagy baj. Letöröltették vele a filmet.

- ' 35 eves vágyok, mindig bussofor szeretem volná leni de nem sikerült a vizsgám. Azotá mindig a 7-es busz vonalon jarok.' – olvassa Todd mellettem a szöveget, amit tudnia kell mire visszaérünk, ugyanis szereploválogatásra megy. Feketét keresnek egy készülo filmhez s o beiratkozott egy közvetito ügynökséghez. Az út maga, Ausztián és Bajoroszágon keresztül gyönyöru, ezt mindenki tudja, de én néha már hihetetlenül utálom. Sokat nem adnék ha valaki épitene egy másikat, amin el lehetne jutni keletrol nyugatra. Node ez legyen a legnagyobb baj. Faljuk a kilómétereket / 35 eves vadzsok, mindig buszsofur szeretek leni...... már én is fejbol tudom. / Igaz, hogy a sok kilométer néha rémiszto lehet, de az a sajátosságuk, hogy ha haladunk elore akkor ok fogynak. Igy történhetett, hogy kb 12 órával késobb már le is térünk az autópályáról s a Fekete Erdo belseje felé vesszük az irányt. Naplemente balról, szakadék jobbról, erdo és erdo minden felé. Elhatározzuk, hogy másnap gombászunk. Idotlen idok óta megyünk felfelé s riogat az üzemanyag kijelzoje...... Majd holnap tankolunk.

Kora este lett mire óvatosan, a gázpedálra alig lépve begurultunk a klub elé. Egybol pakolni kellett. Legurul az elso sör, ellazulunk.

Nem jöttek túl sokan... hogyan is jöttek volna hisz az egyik hegy tetején voltunk egy kb. 50 házból álló faluban a Fekete Erdo kellos közepén. A buli kellemesen alakult a gótikus középkori pincerendszerhez hasonlitó koncerthelyen. Az egyik terem cseppkobarlang hangulatúra lett kialakitva, a falon az osemberek barlangrajzai: állatok, vadászat stb. Klasszikus változat. A Trottel Stereodream csapata imádja a különleges helyzeteket. Ez utazásaink egyik fo mozgatórugója. Mikor a vacsora megérkezett farkaséhes csapatunk számára, néhányunk azért meglepodött a virágleves láttán s majd hanyattestek. No azt már nem ! Viráglevest csak nem es zek má' ! Felkiáltással ke ztek követelni valamifajta emberi kaját = bármilyen, állatmaradékból készült 'normális' ételt. / láb, szárny, hát, borda, fej, máj, velo vagy mindez darálva, szósszal stb. /

Persze csak az udvariasság határain belül.... igy aztán senki nem vett tudomást a lázongókról. A virágleves persze isteni volt nem beszélve az esztétikai élményrol, amit a számos, a leves tetején úszkáló szines virágok látványa okozott. Ezután megjelent a szakács s feltálalta a nem kevésbé különleges és szép második fogást, ami görög fuszeres kecskesajtból és salátából állt helyben sütött bajor barnakenyérrel. Hangulatosra sikeredett az este. Wolfgang, a tulaj / kb. 60 éves / öreg hippi, elégedett volt. Megtudtuk, hogy 30 éve nyitotta meg a 'Turning Point'-névre hallgató objektumot, miután észak-Németországból a Fekete Erdobe költözött, eredetileg azzal a céllal, hogy szakács, majd hotelmenedzserré képezze magát. Aztán egy napon rájött, hogy márpedig o nem lesz hotelmenedzser, szakács pedig bárhol lehet s egyébként is, neki ne paancsoljon senki: Megnyitotta hát saját kultúrközpontját. Eloször bérelte az óriási régi házat aztán megvette. Korban hasonló élettársa évente néhányszor homeopátiai tanfolyamot szervez a felso szinteken. Egyszer csak irtózatos skót akcentusú angol csevegést hallottam. Odakaptam a fejem s megtudtam, hogy a szemben álló arc Glasgow-i skót s a szerelem hozta ide az Isten háta mögé a hegy tetejére.

A bárrba vonultunk s elrendeltük a kamerastoppot. Innentol kezdve az est hátralévo része ködbe és füstbeburkolódzott csak homályos emlékeim vannak.

Reggel hangos kalapálásra ébredtem. Az erdoszéli épület aznapi bérloje már születésnapi buliját készitette elo. Alvásra sok remény nem volt, fogtam magam s visszaballagtam a tegnapi este szinhelyére. Az úton békés bajor német polgárok bicikliztek, a melletünk fekvo hegyen jól lehetett látni a kirándulókat a kaptatókon. A ház még be volt zárva, leültem hát a kertben. Nagyon szép kert volt a maga rendetlen rendjével. Kérsz kávét? – szólt le egy hang a magasból. De nem Isten volt, csak Cécile, a házigazda. Kisvártatva megjelent a teton s egy csörlon levo kosárban termoszt eresztett le kávéval. Imádok reggel órákig kávézgatni egy napos kerben egy jó koncert után, el voltam mint a befott. Lassan indult be a nap de szerencsére nem is kellett sietni. A többiek folyamatosan érkeztek a szállásról. Eloször Todd a laptopjával, reménykedve, hogy sikerül neki dolgozni egy kicsit, amig nyugalom van.Koppány fel alá járkált a kamerával, mintha minden egyes fuszálat dokumentálna. Lassacskán elokerült Kaktusz is és reggeli elott óriásit labdáztunk egy óriási gumilabdával. Aztán csörrent a csörlo, elokerültek a háziak s fokozatosan megtelt az asztal a reggelihez szükséges táplálékkal. Miközben eszegettünk, Cécile a kertjét mutogatta s sorban hozta a kis virágokat kóstolásra. / ez a szivre jó, ez a májra, ez volt a tegnapi levesben stb. / a legtöbb virág az én szendvicseimen kötött ki mondanom sem kell, mely szendvicsekbol változatosságuk miatt annyit ettem, hogy moccanni sem birtam. Kinyúltam és elaludtam a füvön.

Indulnunk kell elobb utóbb.. Újabb kávék majd gyors interjú újdonsült barátainkkal s érzékeny búcsú. Gombászni szerettünk volna de az utazó zenész tudja, hogy az elore eltervezett és megszervezett dolgok a legritkább esetben történnek meg s ez tulajdonképpen jól is van igy. Legalább 25 évünk van még annyit gombászni amennyit csak akarunk bármelyik erdoben, ahol csak akarjuk.

A diesel mutató már tegnap délután óta rémesen világit de nincsen félnivalónk. Ahová érkeztünkkor felkaptattunk onnan most csak lefelé kellett gurulnunk. Mire a kúthoz érkeztünk már füstölögtek a fékbetétek s mi is. Laza piheno után mintegy lágy vasárnap délutáni hangulatban átcsorogtunk 150 km-t Ludwigshafenbe, a következo akció szinhelyére. Egy reggae hely. Készitettünk Alberto Rodrigez nevu helyi foszervezo barátunkkal egy igen érdekes interjút a Blockhausról aminek folyamán nem kis meglepetésemre kiderült, hogy a ház tulajdonosa a Protestáns Egyház ludwigshafeni 'kirendeltsége' s Alberto mintegy felekezeti munkaként müködteti már több mint 10 éve. Kérdeztem Isten és Jah viszonyáról s arról mit is gondol errol a német Protestáns Egyház... Válaszképp körbemutatott az Égen.

Volt is mit. Idoközben gyönyöru csillagos este lett. A ritmus felgyorsult vagy csak az érzés volt olyan azért, mert tudtuk, koncert után egybol indulunk Bretagne-ba. Ennek megfeleloen minden olyannak tünt mint egy gyorsitott felvétel Le kellett nyomni 1200 km-t átszelve Franciaországot keletrol nyugatra, az Óceán partjára. Bele sem mertem gondolni, hogy tervünk szerint ¾ úton megállnánk St. Malo-ban, a volt kalózvárosban, Bretagne sarkában. Mindig megállunk. Lassan úgy jövünk erre, mintha hazajönnénk. Harmadszorra egy év alatt. Koppány szó nélül meredt kamerájával az autópálya sötétjébe. Elindultunk. Aztán már csak a kilométerkövek szabályos idoközönkénti felvillanása bántotta a szemem és néha egy-egy autópályakeresztezodést jelzo tábla... A felezovonalon ugráló kis fehér nyulakról nem is beszélve.

Az éjszaka gyorsan elmúlt. A

kb. másfél literes kávésüveg is kiürült.Mikor Toddot udvariasan felébresztettem a busz hátuljában reggel 7 –kor. Párizs alatt hasitottunk. Mint aki jól végezte dolgát végignyúltam hátul s hagytam, hogy zenésztársaim vezetoi erényeiket csillogtathassák. Ebédre a kötelezo baguette, camembert és olajbogyó.

'Hú de öreg templom ! Tényleg! Milyen öreg ez a templom ! Azannya micsoda régi templom ez! ' Lelkendezett immár klisészerüen a zenekar mikor megérkeztünk a hegy lábához / A 'Le Bonheur est dans le Prés' – A bolgogság c. fesztivál szintén egy hegyteton kerül megrendezésre évenként a bretagne-i hegyekben Carhaix mellett /

Rövid vita után az irányt illetoleg az én szimatomat követtük s lám nem hiába. Felfelé haladva nem sokkal késobb mindenféle furcsán öltözött, furcsán járó és mosolygó emberek imbolyogtak felénk. Nem késtünk le ' a Boldogságról', ami szinte 'kitapintható' volt. A fesztivál belsejébe durva keritéskordonon keresztül jutottunk el, furcsa módon senki sem kérdezte hogy sikerült bejönnünk s nem láttunk egy kopasz, fekete náciegyenruhába öltözött security-sem / franciául SO – service d'ordre – sécu /. A zenekari backstage egy hatalmas fóliaépületbol lett kialakitva, fotelokkal, nyugágyakkal és teljesen orült módon még egy kertet is épitettek bele illatozó füszernövényekkel, a különbozo okokból megfáradt zenészeknek a háromnapos rendezvény idejére. Az összes létezo doppingszer / tea,kávé sör stb. / magamba döntése után mégis úgy gondoltam ledolök egy kicsit a számunkra elokészitett / de nem elomelegitett / tipiben. / indián sátor / . A vesém majd lefagyott. Betakaróztam egy óriásinak tuno birkaborbe s szundikáltam még egyet koncert elott. Eközben egy gyönyöru helyi hölgyemény rendezgette a takarókat a többi ágyon s nem sok kellett hozzá, hogy egy Karl May féle indián regényben képzeljem magam, ahol is miközben Old Shatterhand betegen pihen, Winnetou húga halkan tesz-vesz körülötte. Minden egyes külföldi Trottel koncerten lenyugöz / pedig volt már vagy 7-8oo / hogy mennyire segitokészek a zenekarral. Most sem volt másképpen s a hathatós segitség és a közös munka meghozta gyümölcsét.. Igen laza, nagyon kellemes koncertet csináltunk annak ellenére, hogy a szinpadra menet belenéztem Todd és Kaktusz elgyötört, vörösen izzó tekintetébe s amit ott láttam nem adott okot optimizmusra. A jókedv magasan szárnyalt.

Koncert után a korgó gyomrú társaság Toddal az élen átnyomult a nagy kajasátorba. A látvány számomra nem sok jóval kecsegtetett. Kondérok tucatjában ezrével úszkáló szafaládé méretu kolbászok látványa tárult elém. Mikor rám került a sor remego hangon rebegtem a szakállas bajszos breton szakácsnak: Excuses !... Je suis végétarien... Ahogy rámnézett, tudtam, hogy gyanúm beigazolódott s visszaemlékeztem elozo, tavaszi bretagne-i látogatásunkra, amikor is ugyanennek a mondatnak az elhangzása után bevezettek a konyhába s megláttam, hogy a tuzhelyen rotyogó fazekakból 4-5 pár óriási láb kandikál ki...........

Na mindegy ! Gondoltam, de a szervező nem tágitott. Milyen vegetáriánus ételt tudunk adni ennek az embernek? Kérdezte szigorúan a szakácsot. – Kenyeret tésztával! – j ött a felelet. Akinos csendet egy reménytkelto hang törte meg a konyha sarkából. – Van tojás ! Nos za ! Oldódott a hangulat, készült a tojás. Közben puhatolózásomra az arc elárulta, hogy kb. 8ooo szafaládé úszkál a kondérokban. Hihetetlen látvány volt az biztos. A 6 tojás és a margarinos tészta fehér kenyérrel beleült a gyomromba mint a sziklako. Látván, hogy elmozdultak a dimenziók és szerencsére kamerásunk is halálosan fáradt és nem tud kompromittáló helyzetben filmezni, maradék energiámat felhaszálva gyorsan elmentem aludni.

A reggeli napsütés gyógyirt hozott minden fáradtságra. Heverésztünk, kávézgattunk, reggelizgettünk. A nem soforök ittak még egy pastist a barátságos bretonokkal majd hirtelen felálltunk, elköszöntünk és hazaindultunk. 'Hú de öreg templom ! Tényleg! Milyen öreg ez a templom ! Azannya micsoda régi templom ez! ' – búcsúzgattunk a templomunktól. Nem baj, nemsokára visszajövünk.Zizzent a papir, tekeredett a kigyó s mire feleszméltünk már rég elhagytuk St. Malo kalózváros vonalát, ahol persze visszafelé meg szerettünk volna állni. 'Tant Pis ! ' Mindegy. Mondja a francia. Majd legközelebb. Kalózváros helyett gyorsan ledaráljuk a maradék 21oo km-t s már otthon is leszünk..................................